Az elmúlt héten rengeteg blogbejegyzés, komment és tweet az „Információtudomány és média a 21. század elején” című kurzus első órájával kapcsolatban. A téma számomra igen érdekes és elgondolkodtató volt: „Információs társadalom. Modellek, gazdasági és társadalmi következmények.” Úgy érzem, igen aktív és eddigi tanulmányaink során nem megszokott hét áll mögöttünk. A folytatásról persze vannak kétségeim (lesz-e legalább ugyanennyi időm és energiám minden héten, az összes téma megfogja-e annyira érdeklődésemet mint az eheti), de arról nincsenek, hogy ha folytatom a kurzus „konnektivista” teljesítését, többet és máshogy tanulhatok, mint az eddigi egyetemi tárgyaim alatt.
Rengeteget méltatlankodunk az egyetemi oktatásunk színvonaláról, módszertanáról, úgy általában az egész rendszerről. Bevallom, első körben nekem is tátva maradt a szám: miért kell nekem ennyi mindent csinálnom ahhoz, hogy teljesítsek egyetlen tárgyat? Aztán szépen sorban jöttek a válaszok:
1, Nem kell, viszont akkor egyrészt nem próbálhatok ki új módszereket és az értelmetlen és tétlen kritizálás határozta meg ezt a félévet is
2, A „valami újat kipróbálni” nem azt jelenti, hogy egyben könnyebb is az adott feladat teljesítése.
A legszebb az egészben, hogy ezeket a válaszokat én találtam meg korábban feltett kérdésemre. És úgy érzem, számomra elsősorban ez a konnektivista módszer előnye: felmerülnek bennem kérdések (mint mindenki másban), és arra saját magam keresem, sőt kereshetem meg a választ. Töredelmesen bevallom, nem olvastam el minden blogbejegyzést, de mindegyikbe beleolvastam. Ahogy azt már többen blogjukban, illetve Ollé tanár úr az első órán kifejtette: szelektálnunk kell. Én ezt az elején nem jó szívvel bár, de megtettem. Az elmúlt pár napban viszont örültem a lépésnek, hiszen olyan kommentáradat kísért egy-egy bejegyzést, amit már végképp lehetetlen végigkövetni. Válogatni kell. A szakdolgozatban sem vagyunk képesek minden témába vágó forrás felhasználására, annak ellenére, hogy arra – jó esetben – hónapokat áldozunk. Sikeresnek érzem az első hetet a konnektivista csoportban, hiszen úgy érzem, megtanultam együtt élni azzal, hogy tudtomon kívül is zajlanak események, születnek bejegyzések és kommentek. Hál’ istennek, nyugodtan alszom.
A személyes tapasztalatok után szeretnék rátérni az első óra témájára: információs társadalom modelljei, gazdasági társadalmi következményeiről sok szó esett. Vitatkoztunk róla, hogy mi is az az információs társadalom, abban élünk-e, fogunk-e valaha abban élni. Mindenkinek van válasza az iménti kérdésekre, de egyáltalán nem biztos, hogy bármelyik valósnak is bizonyul. Egyetértek Terézzel azzal, hogy az információs társadalomról nem beszélhetünk, viszont vannak már olyan csoportok, melyek „magukat információ alapú közösségnek mondhatják” . Azzal viszont vitába szállnék, hogy „egész társadalmakra ez az állapot nem lesz jellemző”. Véleményem szerint haladunk egy úton, amely ugyan nem egyenes és sok zsákutca is megtéveszthet minket, de úgy hiszem, eljutunk majd egy olyan társadalmi berendezkedésig, amelyet nevezhetünk információs társadalomnak. Ennek fontosságát tudósok, politikusok már néhány évtizede felfedezték, azonban be kell látnunk, hogy attól, hogy szeretnénk elérni a tudás alapú, információs társadalom „Kánaánjába”, még nem leszünk ott. Ideillőnek érzek egy történelmi/bibliai anekdotát Mózes és a zsidó nép negyven éves vándorlásáról. Vallástudósok a korabeli lehetőségeket és technológiát figyelembe véve kiszámolták, hogy a zsidó nép által megtett Egyiptom Nílustól keletre eső részétől, illetve a Sínai-félsziget sivatagos és hegyekkel tagolt vidékétől az Ígéret Földjére (mai Palesztína, Izrael, Libanon területe) vezető út néhány hét alatt megtehető volt. Miért vándorolt mégis Mózes és a zsidó nép 40 évig a sivatagban? A Biblia szerint büntetésből, tudósok szerint viszont azért, hogy 40 év (2 emberöltő) alatt bekövetkezik a „kollektív felejtés”. Így a sivatagi vándorláshoz képest csakis jobb állapotok, kedvezőbb körülmények fogadják a vándorlókat. Talán kicsit meredek és néhány helyen sántít a párhuzam, de többek szerint ez a 40 év meghatározó a magyar rendszerváltás tekintetében is. Az, hogy az információs társadalom esetében is 40 évről kell-e beszélni, kiderül. Kérdés, honnan számítjuk azt a bizonyos 2 emberöltőt? Az ’Y’, esetleg a ’Z’ generációtól vagy az egész iménti okfejtésem érvénytelen és igaztalan lesz? Abban azonban biztos vagyok, hogy a kérdést nem politikusok, tudósok, hanem a „hétköznapi emberek”, mi fogjuk megválaszolni. Az elmúlt években rengeteg olyan Európai Uniós stratégia és irányelv látott napvilágot, amelyek már a tudás és az információs társadalom fontosságát hangsúlyozzák. Most ezeket szeretném – a teljesség igénye nélkül – áttekinteni.
1, A Delors jelentés (1989)
„A Jelentésben az UNESCO Nemzetközi Bizottsága útmutatást kíván adni arra, miként válaszoljon az iskola az információs társadalom kihívásaira, hogyan segítse, hogy az egyén az egész életen át tartó oktatásban való részvételével alkalmassá váljék arra, hogy jobban megértse a másik embert, a világot, hogy szembenézzen a szakmai és a magánéletben jelentkező új követelményekkel, hogy ne maradjon kiaknázatlanul egyetlen tehetség sem, amely - akár a kincs a föld mélyén - minden emberben ott rejtőzik. Ehhez olyan irányokat jelöl ki, amelyek nemzeti szinten és világméretekben egyaránt érvényesek lehetnek.” (Majzik, 1997)
Jól látszik, hogy már a jelentés 1989-es születésekor a döntésozók rendelkezésére állt egy olyan dokumentum, mely kijelöli azokat az irányokat, melynek segítségével Európa versenyképessé válik a gazdaság területén. Ez pedig nem más, mint az oktatás.
2, Fehér könyv az oktatásról és képzésről (1995)
"az információs és telekommunikációs technikák fejlődése világszerte egy olyan új ipari forradalmat hoznak létre, amelyről már most látható, hogy jelentősége a klasszikus ipari forradaloméhoz hasonlítható". A Fehér könyv 1995-ben (!) új kihívásként kezeli az információs robbanást, a rohamszerű technológiai fejlődést. Ehhez hozzá is rendeli a legfontosabb tennivalókat, célkitűzéseket:
- támogatni kell az ismeretek elsajátítását
- közelebb kell hozni egymáshoz az iskolákat és az üzleti életet
- fel kell venni a harcot a kirekesztés minden formája ellen
- beszéljen minél több ember három közösségi nyelvet
- jogi és adózási szempontból a tőkeberuházás és az oktatási célú beruházás kapjon egyenlő elbírálást
Jól látszik a törekvés, miszerint a tudás és az oktatás kapjon a korábbiaknál jóval nagyobb hangsúlyt. Azonban az irányelvek ez esetben is távol maradtak a valóságtól.
3, Lisszaboni szerződés
Az azóta híressé vált lisszaboni tanácskozáson a legfőbb cél az volt, hogy az EU-t 2010-ig „a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává” tegyék. Azonban a reformok végrehajtása lassan és kevéssé hatékonyan haladt a tagállamokban, nem utolsósorban annak következtében, hogy nem voltak egyértelműek a prioritások. Az EU a tagállamok nélkül nem volt képes a kitűzött célokat megvalósítani, ezért fontosnak találták az uniós országok fokozott elkötelezettsége a lisszaboni stratégia célkitűzései iránt.
A lisszaboni stratégia is megbukott. Nem voltak egységesek a célok, nem voltak egységesek a tagállamok elképzelései.
4, Európa 2020 stratégia
Az Unió legfrisebb irányelveit tartalmazó stratégiai csomagban a lisszaboni célok jórésze visszaköszön, középpontjában három prioritás áll:
- intelligens növekedés – a tudásra és az innovációra épülő gazdaság kialakítása.
- fenntartható növekedés – erőforrás-hatékonyabb, környezetbarátabb és versenyképesebb gazdaság elősegítése.
- inkluzív növekedés – magas foglalkoztatás, valamint gazdasági, szociális és területi kohézió jellemezte gazdaság ösztönzése.
Jól látszik, hogy a tudásra, tanulásra, információs társadalomra vonatkozó irányelvek, célkitűzések a nagyjából 20 év alatt nem sokat változtak. Még mindig az oktatás fejlesztéséről, a tudás alapú társadalom kiépítésről szólnak az egyre üresebbnek tűnő lózungok. Vitába lehet szállni az Európai Unió létjogosultságával, azzal, hogy mennyire egységesíthető az oktatás, milyen reális, minden egyes tagállamra vonatkozó célkitűzések fogalmazhatók meg. Én erről most letennék. Egyetlen dologra szeretnék rávilágítani: mondhatnak bármit a politikusok és társadalomtudósok, beszélhetnek gyökeres változásokról, ha azt az állampolgárok szintjén nem kommunikálják, a szavak elszállnak. Talán még fontosabb, hogy a változást és változtatást mi, állampolgárok is tekintsük magunkénak. Több bejegyzésben és kommentben is lehetett olvasni: ehhez és ehhez a dologhoz nagyobb társadalmi csoportok gyökeres megváltozása szükséges. Szabó Angéla után szabadon: vegyük észre, hogy mi is egy nagyobb társadalmi csoport tagjai vagyunk! A változás az egyén szintjén kezdődik.
Felhasznált források
MAJZIK LÁSZLÓNÉ: Oktatás-rejtett kincs - Delors Jelentés a XXI századi oktatásról. Új Pedagógiai Szemle 1997 november. 3. o.
Lisszaboni szerződés, 2000
